A GYERMEKBÁNTALMAZÁSRÓL

Az szeretnék lenni, ami akkor voltam, amikor az akartam lenni, ami most vagyok.

Gyerek. Mert gyereknek lenni jó.

Persze csak azok a felnőttek szeretnének újból gyerekek lenni, akiket nem bántalmaztak gyerekkorukban. Boldog gyerekkor csak akkor van, ha a gyerek megfelelő körülmények között nőtt fel, különös védelemben, gondozásban és gondoskodásban részesült.

Gyerekbántalmazásról nem beszélhetünk úgy, hogy nem beszélünk a gyermekek jogairól.

A gyermekek helyzete az évszázadok során sokat változott, bántalmazásukat sokáig természetesnek, sőt, a nevelés eszközének tekintették és pont ezért, a gyermekbántalmazás ismeretlen fogalom volt. A történelem során a gyerekeket a szüleik, elsősorban az apjuk tulajdonának tekintették. Ő döntött életükről, munkaerejükről, oktatásukról, a gyermekek pedig engedelmességgel tartoztak neki. Csupán az iparosodás idején, az iskolakötelezettség bevezetését követően kezdett különbséget tenni a 'polgári társadalom' a gyermekek és a felnőttek világa között, ami megváltoztatta a gyermekek kötelességeivel és engedelmességükkel kapcsolatos nézeteket.

1833-ban Nagy-Britanniában a gyáripari törvényben megtiltották a 9 évesnél fiatalabb gyerekek alkalmazását a gyárakban, 1842-ben pedig a bányászati törvényben korlátozták föld alatti munkavégzésüket. 1896-ban Németországban a Polgári Törvénykönyv büntetéssel sújtotta azokat a szülőket, akik bántalmazták gyermeküket, vagy nem gondoskodtak róla megfelelően.

1924. szeptember 24-én fogadta el a Népszövetség közgyűlése a Genfi Nyilatkozatot, mely a gyermekek jólétét biztosító alapvető jogokat tartalmazza. A Nyilatkozat kimondta: "a gyermeknek, figyelemmel fizikai és szellemi érettségének hiányára, különös védelemre és gondozásra van szüksége, nevezetesen megfelelő jogi védelemre, születése előtt és születése után" A dokumentum nem volt jogilag kötelező erejű, és a Népszövetség 1946-os feloszlásával elvesztette jogi alapját.

1959. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot. Azóta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja.

Tekintettel arra, hogy ezeknek a nyilatkozatoknak nem volt kötelező hatályuk, szükség volt egy hatékonyabb jogi eszközre. Így született meg 1989 november 20.-án a Gyermekek Jogairól szóló egyezmény. Az egyezmény pontosan kifejti, hogy milyen jogokkal rendelkeznek a gyermekek; ezen a területen ez az első kötelező érvényű nemzetközi jogi eszköz. Románia 1990-ben ratifikálta az egyezményt az 1990/18-as számú törvénnyel.

Azt, hogy a történelem során mekkora fejlődésen ment keresztül a gyermek jogvédelem a leghatásosabban Kálmán Zsófia és Könczei György könyvcímével fejezhetjük ki: a Taigetosztól az esélyegyenlőségig.

Gyerek jogvédelem ide, nemzeti vagy nemzetközi jogi eszközök oda, a családon belüli – és kívüli – erőszak és bántalmazás a mai napig problémát jelent a világ legtöbb országában. Maga az elnevezés, a bántalmazott gyer­mek szindróma (battered child syndrome) Henry Kempe amerikai gyermekgyógyász professzor nevéhez fűződik (1962).

A fejlett országokban a fiúk körülbelül 5, és a lányok 10 százaléka lesz szexuális erőszak áldozata – áll az ENSZ gyermekek jogait képviselő szervezetének, az UNICEF-nek az egyik jelentéséből. Minden tízedik gyermeket elhanyagolnak vagy pszichésen bántalmaznak, és a bántalmazásokat az esetek 80 százalékában valamelyik szülő vagy gondviselő követi el. Több ezer öt éven aluli gyermek hal meg szerte a világon olyan okok miatt, amelyek megelőzhetőek lennének; 640 millió gyermeknek nincs fedél a feje fölött; mintegy 130-140 millió gyermek nem jár iskolába. Egy 2002-ben végzett tanulmányból kiderül, hogy a romániai szülők 60%-a folyamodik az erőszak valamilyen formájához, mint a gyereknevelés eszközéhez.

A nemzetközi jogban, a gyermekbántalmazás egyik legátfogóbb megfogalmazása az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) származik:

„A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmódot, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.”

Romániai viszonylatban nem létezik egy olyan átfogó jogszabály, mely kizárólag a gyermekbántalmazással foglalkozna, annak megfogalmazásával, formáival, büntetésével. Gyerekek ellen elkövetett büntetendő cselekedetek vagy mulasztások különböző formáival találkozunk több törvényben is

A 2004/272-es, gyermek jogvédelmi törvény a bántalmazást két csoportra osztja és külön meghatározást fogalmaz meg a két csoportra: bántalmazás és elhanyagolás. Mindkettő hosszútávú káros következményekkel jár, mivel a gyerek felé azt az üzenetet hordozza, hogy nem szerethető, az igényei nem fontosak, és a testével nem önmaga rendelkezik.

„Bántalmazás alatt a gyerekkel egy felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapuló kapcsolatban levő személy olyan önként végzett cselekedetét értjük, mellyel veszélybe kerül a gyermek élete, fizikai, szellemi, lelki, erkölcsi vagy társadalmi fejlődése, testi épsége, fizikai vagy pszichikai egészsége.”

Habár a törvény nem tér ki részletesen a bántalmazási formákra vagy azok leírásaira, a meghatározásból ill. más törvényes előírásokból kikövetkeztethetjük a bántalmazás formáit: ütlegelés, testi sértés, súlyos testi sértés, nemi erőszak stb. A 2011/49-es Kormány Határozat a bántalmazáson és elhanyagoláson kívül megkülönböztet más bántalmazási formákat is: kizsákmányolás, gyerekkereskedelem stb.

A Büntető Törvénykönyv nem szabályoz külön gyermekbántalmazásnak minősülő bűncselekményeket. Létezik egy fejezet, mely a család elleni bűncselekményeket tartalmazza, ebben található meg a 306. paragrafus mely a kiskorúval szemben elkövetett rossz bánásmódot bünteti (büntetési tétel 3-15 évig terjedő szabadságvesztés). Ezen kívül a Büntető Törvénykönyv a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekményeket, mint egy bűncselekmény súlyosbított formáját szabályozza (pl. 15 év alatti kiskorú megerőszakolása). Gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket szabályoznak más törvények is; a Munka Törvényköny előírásai szerint bűncselekménynek minősül az, ha valaki 15 év alatti kiskorút dolgoztat (büntetési tétel 1-3 év). A fent említett gyermek jogvédelmi törvény bünteti azokat a cselekményformákat, melyekkel egy kiskorút koldulásra kényszerítenek.

„Elhanyagolás az a gyerek nevelésének, gondozásának vagy oktatásának felelősségével bíró személy által elkövetett szándékos vagy szándék nélküli, a felelősséggel járó bármely intézkedés elmulasztása, mely veszélybe sodorja a gyerek életét, fizikai, szellemi, lelki, erkölcsi vagy társadalmi fejlődését, testi épségét, fizikai vagy pszichikai egészségét.”

Elhanyagolásról akkor beszélhetünk, amikor a gyerek alapvető testi és lelki igényei figyelmetlenség vagy szándékosság miatt nem kerülnek kielégítésre: táplálkozás (a gyerek nem kap enni, kiszárad, pénz és segítség nélkül egyedül kell gondoskodnia bizonyos étkezésekről), ruháztatás (nincs az évszaknak megfelelő ruhája, ruházata piszkos vagy elhanyagolt), működőképes és élhető életkörülmények biztosítása (a lakás mocskos és bogaras, nincs fűtés, az alapvető higiénés funkciók nem működnek, áttekinthetetlen rendetlenség uralkodik, a gyereknek nincs saját élettere a játékhoz és a tanuláshoz), az életkori sajátosságokat nem figyelembevevő feladatokra kényszerítés (háztartásvezetés vagy kisebb testvérek gondozásának átruházása, gyerek tanulmányi haladásának akadályozása vagy nyomon követésének elmulasztása), szeretetmegvonás (nem figyelni a gyerek örömeinek, bánatainak figyelmen kívül hagyása, közös programból való kitiltás, szeretetmegvonással büntetés, szobába zavarás, vagy bezárás), az egészség veszélyeztetése (a gyereket nem orvoshoz vinni, amikor beteg, allergiájának nem megfelelő ételekkel etetni, testi adottságait vagy fogyatékát nem figyelembe vevő elfoglaltságokra járatni). stb. A gyermek jogvédelmi törvény nem tartalmaz semmilyen büntetési formát az előbb leírt bántalmazás vagy elhanyagolás elkövetése esetén. Éppen ezért ilyen esetekben a Büntető Törvénykönyv 306. paragrafusában leírt büntetési formákat ill. büntetési tételt kell alkalmazni (3-15 évig terjedő szabadságvesztés).

Létezik egy jogszabály, a 2003/217-es törvény, amelyik a családon belüli erőszakos cselekmények büntetését szabályozza. Ezen törvény szerint „családon belüli erőszaknak minősül az önvédelmi vagy védelmi cselekedetek kivételével minden olyan, egy családtag által, ugyanazon család egy másik tagja ellen elkövetett szándékos cselekedet vagy mulasztás, mely tettlegességben vagy verbálisan nyilvánul meg és amely kárt ill. fizikai, pszichikai, szexuális, érzelmi vagy lelki fájdalmat okoz vagy okozhat, beleértve ezen cselekedetek elkövetésével való fenyegetést is, a kényszerítés vagy az önkényes szabadságvesztés.” Ebben a törvényben találkozunk a családon belüli erőszak 7 fajtájával és azok részletes leírásával is.

1. Verbális erőszak – sértő, durva beszéd, sértegetés, fenyegetés, megalázó vagy megszégyenítő szavak ill. kifejezések használata

2. Érzelmi erőszak - érzelmi erőszaknak számít minden olyan cselekmény, amely a gyerekben tehetetlenségérzetet, zavarodottságot, félelmet vagy bűntudatot kelt. Leggyakoribb példái a gyerek sértegetése, megszégyenítése vagy megalázása (gyakran más családtagok vagy idegenek előtt is), képességeinek, hobbijainak vagy barátainak leszólása, elhagyással, örökbeadással vagy egyéb ijesztő dologgal való fenyegetése, a gyerekkel való kiabálás, ordítozás vagy trágár beszéd, berendezési tárgyak dobálása, a gyerek számára fontos tárgyak összetörése, fokozott és indokolatlan kontroll vagy rettegést kiváltó viselkedés a gyerek mindennapi cselekedetei kapcsán (ruházat, barátok, iskolai jegyek folyamatos és elnyomó felügyelete), stb.  Gyerek elleni érzelmi erőszaknak számít a gyerek anyjának bántalmazása is, akár a gyerek előtt, akár “titokban” (pl. a másik szobában vagy fojtott hangon) történik.

3. Testi erőszak- testi (fizikai) erőszaknak számít minden olyan cselekedet, amely a gyerek teste, illetve testi integritása ellen irányul. Ide tartozik a gyerek rázása, dobálása vagy lökdösése, megpofozása, kézzel vagy bármilyen tárggyal való megütése, megrúgása, fojtogatása, megégetése, leforrázása vagy hidegnek való kitevése, szobájába vagy egyéb helyre való bezárása, a lakásból való kizárása, stb.

4. Szexuális erőszak - az érzelmi és a testi erőszakkal ellentétben a gyerekek szexuális bántalmazását nem mindig kíséri nyílt kényszerítés és erőszak. Az elkövetők gyakran nyílt vagy burkolt zsarolással, kedveskedéssel vagy megtévesztéssel veszik rá a gyerekeket a szexuális cselekményekben való aktív részvételre, ezért az ilyen cselekményeket a szexuális “visszaélés” vagy “abúzus” kifejezésekkel szokták megnevezni. A felek életkorából és a gyerek függő helyzetéből adódó hatalmi kiegyensúlyozatlanság miatt a felnőttek és a gyerekek közötti mindennemű szexuális kapcsolat káros és elfogadhatatlan, még akkor is, ha a gyerek a „beleegyezését” adta. A szexuális erőszak tipikus példái: a gyerek intim testrészeinek fogdosása vagy rávétele, hogy valakit ilyen helyeken érintsen meg, a gyerek előtti maszturbálás, pornográf felvételek nézésére vagy abban szereplésre való kényszerítés, szexuális cselekményekre való rábírás, behatolás.

A gyerekeket a leggyakrabban nem idegenek molesztálják szexuálisan, hanem családtagok és közeli ismerősök (szomszéd, családi jó barát, tanár, pap). Amennyiben az elkövető szülő vagy nevelőszülő – tehát olyan bizalmi személy, akinek mind erkölcsileg, mind hivatalosan az lenne a feladata, hogy védje és óvja a gyereket –, a szexuális erőszakot incesztusnak nevezzük. (A régies “vérfertőzés” kifejezés a szakmai nyelvben kiveszőfélben van, mivel az áldozatot romlottnak – “fertőzött vérűnek” –állítja be. Sajnos a Büntető Törvénykönyvben még mindig ilyen áldozatmegbélyegző formában nevezik meg a biológiai szülő által elkövetett szexuális erőszakot.) Az incesztus nemcsak azt jeleni, hogy a gondozó megerőszakolja a gyereket vagy egyéb súlyos szexuális cselekményt követ el vele; hatásaiban nem kevésbé káros az úgynevezett incesztuózus hangulat, amikor a gyereket valamelyik szülő folyamatosan szexualizálja: fejlődő testét szexuális töltettel nézi vagy ilyen megjegyzéseket tesz, nem engedi, hogy a gyerek magára zárja az ajtót öltözés vagy a fürdőszobai teendői alatt, a gyerek számára zavaróan meztelenkedik, féltékenyen felügyeli és kikérdezi a gyerek másik nemmel folytatott viszonyait, promiszkuitással vádolja (pl. “Biztos minden fiúval lefekszel.”), stb.

5. Gazdasági elnyomás - a bántalmazó nemcsak érzelmileg, hanem pénzügyileg is igyekszik függőségbe hozni az áldozatot: az önálló megélhetést mint lehetőséget megszünteti, ellenőrzést gyakorol a bántalmazott pénze és vagyontárgya fölött. Az elnyomott személynek "engedélyt" kell kérnie még a saját vagyonával való rendelkezéséhez is (koldulnia kell a bántalmazójától). Alap szükségletektől való megvonás: táplálkozás (a gyerek nem kap enni, kiszárad, pénz és segítség nélkül egyedül kell gondoskodnia bizonyos étkezésekről), ruháztatás (nincs az évszaknak megfelelő ruhája, ruházata piszkos vagy elhanyagolt), működőképes és élhető életkörülmények biztosítása (a lakás mocskos és bogaras, nincs fűtés, az alapvető higiéniai funkciók nem működnek, áttekinthetetlen rendetlenség uralkodik, a gyereknek nincs saját élettere a játékhoz és a tanuláshoz), az életkori sajátosságokat nem figyelembevevő feladatokra kényszerítés (háztartásvezetés vagy kisebb testvérek gondozásának átruházása, gyerek tanulmányi haladásának akadályozása vagy nyomon követésének elmulasztása).

6. Társadalmi elnyomás – ez tulajdonképpen az elszigetelés, mely az egyik alapcselekménye a bántalmazónak: megpróbálja elérni, hogy a bántalmazott ne találkozzon vagy korlátozza kapcsolattartását a családtagjaival, a közösség tagjaival, barátaival, kollégáival; nem engedi iskolába járni, nem engedi a hatóságokhoz fordulni, ha bántalmazás történik.

7. Spirituális erőszak – a spirituális igények fontosságának alulértékelése a kulturális, etnikai, nyelvi, lingvisztikai vagy vallási értékekhez való hozzáférés tiltása, korlátozása, nevetségessé tétele, büntetése, el nem fogadott hitközösségekhez való csatlakozás kierőszakolása.

Ne felejtsük el: a bántás nem mindig bántalmazás!

Sokszor felmerül a gyereket nevelő felnőttekben a kérdés, hogy ha néha megpofozza a gyerekét vagy kiabál vele, akkor ő is bántalmazó szülő? Aggodalomra azonban nincs ok: a bántalmazott gyerekek világosan és pontosan elkülöníthetők az alapvetően szeretetben és biztonságban élő gyerekektől. Az a gyerek, akivel gondozója alkalmanként fáradtsága, idegessége vagy türelmetlensége miatt kiabál, még nem okvetlenül bántalmazott, hiszen ez önmagában nem bántalmazás, csak bántás. Bántalmazásnak azt nevezzük, amikor valaki: 

-- visszatérően és rendszeresen ugyanazokat a bántásokat követi el egy rábízott gyerek ellen;
-- a gyerek bántását jogosultságérzéssel vagy a gyerek “rosszaságával” magyarázza, ezért a bántalmazást nem bocsánatkérés és a jövőbeli szülői viselkedés megváltozása követi, hanem további hasonló szülői túlkapások.

Mit tehet, vagy mit kell tegyen az a pedagógus, vagy a szakmájából kifolyólag gyermekekkel közvetlenül dolgozó szakember, aki bántalmazás jeleit véli felfedezni? Ennek a kérdésnek a megválaszolására elegendő Babits szavait idézni: „Vétkesek közt cinkos aki néma” Valószínű, hogy a román törvényalkotó szakemberek nem olvasták Babitsot, de a Jónás könyvében leírt örök érvényű mondat szellemiségében jártak el akkor, amikor a 2004/272-es gyermek jogvédelmi törvény 91. szakaszában jelentési kötelezettséget írtak elő olyan szakembereknek, akik szakmájukból kifolyólag gyermekekkel dolgoznak és akikben gyermek ellen elkövetett bántalmazás vagy elhanyagolás gyanúja merül fel. A jelentési kötelezettség elmúlasztása súlyos fegyelmi vétségnek minősül és maga után vonhatja a vétkes munkaszerződésének azonnali felbontását. A gyanús esetet a Gyermekvédelmi Igazgatóságnak kell jelenteni, melynek törvényes kötelezettsége az esetet kivizsgálni.

A sok bába közt elvész a gyermek – szokták mondani. Negotia pluribus commissa segnius expediuntur. (Ha többre bízzuk a feladatokat, lassabban lesznek megoldva). Minél több jogszabály születik, annál nehezebben tudunk az „agyonszabályozott” területen eligazodni. Első olvasatra úgy tűnik, hogy a fent elemzett törvények megfelelő jogi védelmet nyújtanak a gyermekbántalmazás áldozatainak. Pedig nem így van. Ha alaposabb elemzésnek vetjük alá ezeket a jogszabályokat, rájövünk arra, hogy, hellyel-közzel, kirakattörvényekről beszélünk. Sajnos. Ezek a fehér papírlapokra vetett betűk ugyanis nem képesek elrettenteni azokat a vadállatokat, akik újból és újból tönkreteszik ártatlan gyermekek jelenét és jövőjét és azokat sem akik „gondoskodnak” arról, hogy ne fogyjunk ki a bántalmazott gyermekekből lett gyermek bántalmazókból. Nem, mert a bántalmazások nagy része soha nem derül ki. Rengeteg áldozat éli le úgy az életét, hogy fájdalmát soha, senkivel nem osztja meg; félelemből, szégyenből, vagy még nagyobb félelemből. De ha ezt tudjuk, akkor legalább ne tegyünk úgy, mintha a probléma meg lenne oldva. Ne várjuk másoktól a megoldásokat, ne menjünk el közömbösen egyetlen bántalmazás mellett sem! Ne legyünk vétkesek néma cinkosai! Ha netalán félünk szót emelni egy bántalmazott gyerek érdekében vagy esetleg félünk a hatóságoknak jelenteni egy gyermekbántalmazásos esetet, jusson eszünkbe az, hogy mennyire fél az áldozat.

Az éremnek mindig van egy másik oldala is. Ami jelen esetben arról szól, hogy ne feltétlenül essünk át a ló másik oldalára. Mert amúgy hajlamosak vagyunk rá. Addig próbáltuk védeni a gyermekek jogait, hogy ma már ők bántalmazzák társaikat sőt, sok esetben a tanáraikat is. Csemetéjét óvni akaró feldühödt szülő már akkor is farkast kiált, ha netalán elégtelent visz haza a gyerek. Kiváncsi vagyok, ez hová fog vezetni.

Végezetül álljon itt néhány gyermekekkel kapcsolatos gondolat.

„A gyermek számára rémisztő, amikor rájön, hogy akiket szeret, nem mindenhatóak. Amikor felfedezi, hogy az anyja nem tudja megóvni, hogy a tanítója hibázik, hogy rossz útra kell térni, mert a felnőtteknek nincs erejük a jót választani...” Mark Lawrence

„A gyermekeknek nem mindig sikerül végighallgatni az idősebbeket, de utánozni mindig nagyon jól tudják őket.” James Arthur Baldwin

"Néma gyereknek az anyja sem érti szavát. Ez volt a baja. Ebben a buta közmondásban benne volt minden baja. Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek. Milyen keveset tudnak ezek közölni. Igent vagy nemet, feketét vagy fehéret, nevetést vagy sírást. És mindig hamisítanak, hazudnak. Mégis tudomásul kell vennie, hogy ezekre van hagyatva.” Ottlik Géza, Iskola a határon

lejegyezte Marosi György

ügyvéd